
Új napközis csoportok indulnak az óvodáskorú gyerekeknek, míg a 0-4. osztályosok felügyelet melletti délutáni foglalkozáson (afterschool) vehetnek részt községünkben a szeptemberi tanévtől.
A szülői igényekre válaszolva a Márton Ferenc Általános Iskolában működő napközis csoportok mellett szeptembertől a Gál Sándor Általános Iskola is indít hosszított programú óvodai oktatást. Ezáltal községünkben öt napközis csoportba járhatnak a legkisebbek: Csíkbánkfalván az óvoda épületében két csoport indul hosszított programmal, illetve a polgármesteri hivatal melletti épületben továbbra is működik majd a napközi.
Csíkszentgyörgyön a háromtizesi óvodaépületbe járhatnak a napközis gyerekek, illetve a csíkmenasági óvodában is lesz hosszított óvodai oktatás.
Újdonságként a 0-4. osztályosok számára is lesz lehetőség a szeptemberi tanévtől a délutáni foglalkoztatásra, ahol a szülők munkaidejének végéig szakember felügyelete mellett, annak segítségével oldhatnak házi feladatot a gyerekek, és kapcsolódhatnak be különböző foglalkozásokba. Emellett ugyan otthon is kell tanulni a gyerekekkel, de a házi feladatok megoldásához szakszerű segítséget kaphatnak a lehetőséggel élő gyermekek. Amennyiben lesz rá igény, meleg ebéd is biztosítva lesz az afterschoolba járó gyerekeknek. A bánkfalvi kisiskolásoknak egyik tantermükben lesz megoldva a délutáni felügyelet, míg a menasági és csíkszentgyörgyi diákok a háromtizesi óvoda egyik termében vehetnek részt a hosszított iskolai oktatási programban.
