A Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége átiratban küldte el a polgármesteri hivatalnak azokat az intézkedéseket, amelyek a forró időjárás idején a lakosság egészségére gyakorolt veszélyes hatások megelőzésére szolgálnak. A forró időszakban az intézmény javasolja a lakosság számára az utazások kerülését, az utazók számára az időszakos pihenést légkondicionált helyiségekben, a zsúfolt helyek, a napsütés és a fizikai megterhelés kerülését délelőtt 11 és este 6 óra között.
Továbbá javasolják a megfelelő folyadékpótlást (napi 2 liter folyadék fogyasztását) és az évszaknak megfelelő táplálkozást (gyümölcsök, zöldségek fogyasztását),
laza, vékony, világos színű ruhák, kalapok és napszemüvegek viselését, a magas zsírtartalmú élelmiszerek, valamint az alkohol- és koffeintartalmú italok fogyasztásának kerülését. Arra is felhívják a figyelmet, hogy érdemes tartani a kapcsolatot az idős rokonokkal, családtagokkal, érdeklődni egészségi állapotuk felől, illetve hogy ne hagyjanak egyedül gyerekeket és háziállatokat az autóban. Szükség esetén pedig konzultáljanak szakorvossal, háziorvossal.
A tűzesetek elkerülésére hozott szabályok között szerepel egyebek mellett, hogy tilos a nyílt tűz használata tűzveszélyes helyeken, a fokozott szárazság által érintett területeken és szeles időben. Ugyanakkor szabályozzák azt is, hogy az ételek nyílt tűzön történő elkészítése csak az erre kijelölt helyeken valósulhat meg, hogy ne terjedhessen tovább, valamint nyílt tüzet nem lehet használni 40 méternél kisebb távolságra olyan helyektől, ahol robbanásveszély áll fenn, illetve 10 méternél kisebb távolságra éghető anyagoktól – fa, papír, textil, aszfaltkarton, bitumen, olaj – anélkül, hogy azt ne felügyelnék és ne biztosítanák megfelelő intézkedésekkel.