Hamvazószerdán, a nagyböjti időszak első napján mutatjuk, hogy hogyan is temették a telet községünkben az elmúlt napokban.
A csíkmenasági hagyományőrző csoport szombaton részt vett a Megyei Farsangbúcsúztatón Csíkszentkirályon, majd vasárnap Pottyandról indulva vonult a kalaksis a menasági plébániaudvarig, ahol a tehénvásár után a zsidó vecsernyét is bemutatták a maskarások. A tizesekben roskadozó terített asztallal köszönték meg a hagyományt éltetőknek, hogy öregbítik településük hírnevét, és alkalmat teremtenek a találkozásokra. Este a Bépottyant Ménaságiak humoros előadásukkal szórakoztatták a zsúfolásig megtelt kultúrotthonban a nézőket. A tehetésges fiatalok évről-évre bebizonyítják, hogy
a felhőtlen nevetésre igen is szükség van.
Hétfőn Menaságon a legkisebbek kóstolhattak bele a farsangi mulatozásba, hiszen szénabált tartottak a kultúrotthonban, ahol először felléptek a helyi citerás gyerekek, majd a tavaly elindult néptáncscsoport mutatta meg tudását. A mulatozás közös néptánctanulással és népdalénekléssel zárult. Köszönet mindazoknak, akik bármilyen részt vállaltak abban, hogy az elmúlt napokban a hagyományokat megélve búcsúztathattuk el a farsangot, temethettük el a telet községünkben.