
Idén is elismerő cím és virágnyeremény jár annak a falutizesnek, amelyik az év során a legrendezettebbnek, legtisztábbnak bizonyul.
Idén immár harmadjára indítottuk útjára a Falutizesek tisztasági szépségversenyét községünkben, amelyben minden falutizes és falu automatikusan megmérettetésre kerül. Altizes, Martonos, Simószege, Ittkétfalva, Kőrösmény, Jenőfalva, Háromtizes, Menaságújfalu, Alszeg, Felszeg, Pottyand, Kotormány, Csinód és Egerszék utcáit rendszeresen bejárja április és szeptember között egy négy fős bizottság, akik pontozzák majd többek között a közösségi összefogás eredményeit, az egyéni utcaszépítéseket, a nem lakott házak előtti területek rendbentartását, a teljesen tiszta, szemét nélküli utcákat is.
Az a falutizes vagy falu, amely a legtisztábbnak bizonyul, amellett, hogy
elnyeri a Csíkszentgyörgy község legszebb falutizese 2025-ben címet,
5 ezer lej értékben virágokat is nyer, amelyekkel közterületeiket díszíthetik fel az ott lakók, amennyiben vállalják azok gondozását. Tavaly Háromtizes nyerte el a megtisztelő címet, a nyereményükért járó elismerő tábla már kihelyezésre is került, az idő felmelegedtével pedig minden háromtizesi póznára muskátlit helyez ki a polgármesteri hivatal. A nyereményből származó virágok gondozását a helyiek felvállalták, elismerés jár a közösségnek ezért a vállalásukért is.

Mint ismeretes, ezt a vetélkedőt azzal a céllal indította el a községvezetés, hogy erősítse általa a tizestudatot, elősegítse a szomszédságok közös gondolkodását, valamint általa egy rendezettebb falukép fogadhassa a községünkbe látogatókat. Jó látni, hogy évről évre több erőfeszítést tesznek a helyiek azért, hogy rendezettebb, szebb legyen egy-egy utca, porta eleje, ezzel pedig a falutizes és a község is. Köszönet a mindeddigi erőfeszítésekért, hiszen csak közösen tudjuk egyre szebbé, rendezettebbé tenni településünket.