Mintegy százötven 65 év feletti szépkorút köszöntött Csíkszentgyörgy község vezetősége szeptember 19-én. Az ünnepség nótázással, tánccal ért véget.
Értéket képviselnek az idősek – próbálja minden évben bizonyítani Csíkszentgyörgy Község Polgármesteri Hivatala az idősek napi köszöntésével is. Idén sem volt másképp, szeptember 19-én a csíkszentgyörgyi kultúrotthonba várta a helyi 65 év feletti korosztályt a községvezetés, hogy ünnepi keretek között mondjanak nekik köszönetet minden munkájukért, amit a közösség érdekében tettek és tesznek.
A szépkorúak köszöntését idén is Réti Zsófia polgármester nyitotta meg, köszöntő beszédében időutazásra hívta a jelenlevő mintegy 150 időset, hogy rámutathasson: értékesek, a közösség hasznos tagjai voltak és most is azok.
Arra bátorította a jelenlevőket, hogy tekintsenek magukra értékként,
hiszen bármennyi nehézséget is kellett átélniük, értékükből az nem vett el. Az eseményen nem vehetett részt külföldi utazása miatt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, de videóüzenetben köszöntötte a községi időseket. A helyszínen lejátszott videóban azt kívánta a községi időseknek, hogy maradjanak meg jókedvben, csatlakozzanak a nappali foglalkoztató tevékenységéhez, maradjanak aktívak. Ugyanakkor biztosította az időseket, hogy a továbbiakban is próbálják az ők érdekeiket is képviselni mindennapi munkájukban.
Hajdu Gábor parlamenti képviselő is megtisztelte jelenlétével az eseményt, felszólalásában felidézte azokat a háború és a kommunizmus ideje alatti élményeket, amelyeket a mai fiatalság már csak hírből ismer. Rámutatott, hogy az akkori emberek a nehézségek ellenére is hinni tudtak, becsülettel élni, gyermekeket nevelni, dolgozni. Meglátása szerint a mostani fiataloknak is másabb élete lenne, ha olyan mélységeiben meg tudnák élni a hitet, amilyenben elődeik.
A községünkben működő Idősek nappali foglalkoztató központja az ünnepen az elmúlt két évükről készült beszámolót mutatott be. Fotókkal illusztrált, saját gondolatokkal megtűzdelt élménybeszámolót láthattak a résztvevő idősek, megismerve a foglalkoztató sokrétű tevékenységét, az oda járó nyugdíjasok mindennapi programját. S habár a pályázat két évre biztosította a foglalkoztató működését, a polgármesteri hivatal megtalálta már a megoldást, hogy ugyanazokkal az alkalmazottakkal folytatódhasson a tevékenység az Orbán László Közösségi Házban.
A csapathoz még mindig lehet csatlakozni,
aki kedvet kapott, bátran keresse fel a nappali foglalkoztató munkatársait, időseit.
Mihály András csíkszentgyörgyi segédlelkész is köszöntötte az összegyűlteket, beszédében ő is kiemelte az idősek értékességét, hogy az idősek nem jelentenek terhet a közösség számára, hiszen hasonlatában az új nemzedékek – az „új kövek” – csak az idősek hagyatékára – a „legrégebbi kövekre” – építkezhetnek. A közös ünnepi ebédhez a jó muzsikaszót a Csíkszentgyörgy községi vonószenekar biztosította, akik nagy lelkesedéssel húzták a talpalávót, így nem volt váratlan, hogy akadtak olyan idősek is, akik táncra perdültek. A jó hangulatú beszélgetések, nótázások késő délutánig eltartottak.