Skip to main content
AktuálisEsemények
By 2024. szeptember 18.október 2nd, 2024No Comments

„Mert minden értetek történik…” (2Kor4,15)

Mivel a vakációban sem maradhat el a fejlődés, amely életünk alapvető aspektusa – legfőképpen a lelki fejlődés –, ezért a néhai Orbán László csíkszentgyörgyi segédlelkész által egykor megálmodott gyerektáborok mintájára megszervezésre került idén első alkalommal a Csíkszentgyörgy községi nyári gyerekfoglalkozás augusztus 25–28. között Egerszéken. A tábor 14 fős szakmai önkéntescsapat vezetésével, valamint 34 községbeli gyerek részvételével zajlott.

 

A foglalkozás célja az volt, hogy a résztvevő gyerekeket a természet közelségében hozzásegíthessük a keresztény közösségi szellem és jellem lélekben való megszilárdulásához, valamint hogy olyan értékrendhez juthassanak hozzá, amely hozzá fogja segíteni saját élethivatásuk megtalálásához, a közösségekben való szerepük felleléséhez, és keresztényi identitásuk megerősítéséhez.

A tábor első napján, vasárnap a csíkszentgyörgyi plébániatemplomban tartott szentmise után, az egerszéki kultúrotthon udvarán családi piknikre került sor, majd a szülők távozását követően kezdetét vették a tábori foglalkozások. Az ismerkedő beszélgetés során a gyerekek kifejthették, miért jöttek a táborba, mit szeretnének elérni ezáltal. A tábortűz mellett az esti imára is sor került: a gyerekek keresztény dalokat énekeltek, majd

Istennel, mint legjobb barátjukkal beszélgethettek egy csendes imamód alkalmazása révén.

A második nap a felkelés és mosakodást követően reggeli tornára, valamint a reggeli imára került sor. A nap témája a hála volt, amely során a gyerekek ráeszmélhettek a saját életükben, valamint a környezetükben mindazon személyekre, eseményekre és körülményekre, amelyekért hálásak lehetnek. A délelőtti órákban túráztunk, meglátogattuk a nehéz sorsú egerszéki Ruszu családot, rámutatva arra, hogy a nincstelenségben is hálás tud lenni az ember a Jóistennek és embertársának egyaránt. Délután sporttevékenységekbe kapcsolódhattak be a táborlakók, amely közül a foci volt kiemelkedően népszerű. Az esti órákban a gyerekek a már meglévő kiscsoporttársaikat megkeresve rövid elmélkedéseket írtak, belefoglalva, hogy miért hálásak, és mindezt közösen imádkoztuk el a gyermekek keresztútja során, amelyre a már besötétedett kultúrotthon udvarán, gyertyával kivilágított stációknál került sor.

A tábor harmadik napja szintúgy reggeli tornával és reggeli imával vette kezdetét. A nap témája az ember értékessége volt, amely során a táborlakók saját és mások értékeikkel nézhettek szembe, ezáltal még jobban megismerték egymást, valamint felismerhették, hogy mivel a Jóisten mindenkit értékesnek teremtett, ezért mindenkinek megvan a saját helye a családban, a különféle közösségekben, a társadalomban és az Egyházban egyaránt. A délelőtti és délutáni órákban a gyerekek kézműves foglalkozáson vettek részt, és kicsiben kipróbálhatták, mit jelent alkotni, mit jelent valami újat teremteni. A nap szentségimádással ért véget, amely során a gyerekek hálát adtak mindazon értékeikért, amelyekkel Isten megajándékozta őket.

A tábor utolsó napján délelőtt a gyerekek nagy örömére számháborúra került sor, amelyet pakolás és rendrakás követett. A délutáni órákban táborértékelő beszélgetést tartottunk, majd közösségi énekléssel készültek a szentmisére a gyerekek. A nyári községi gyerekfoglalkozás szentmisével ért véget a szülők, nagyszülők és testvérek jelenlétében.

A tábor nem jöhetett volna létre számos segítő és önkéntes hozzájárulása nélkül. Mivel mindenkit (kezdeményezők, önkéntesek, besegítők, szülők, gyerekek) felsorolni nehéz lenne, ezért mindenkinek mondom: Hálás köszönet mindenért! Remélem, hogy majd gyümölcseiben megérik a tábor úgy a gyerekek és szülők, mint az önkéntesek és besegítők számára!

Kovács Nándor Hunor kispap,
a tábor lelki vezetője