Skip to main content
AktuálisEsemények
By 2023. május 17.augusztus 1st, 2023No Comments

Öregfiú focitorna másodszorra

Zsögöd nyerte meg a községünkben szervezett idei Öregfiú Focibajnokságot.

Hat csapat részvételével zajlott május közepén a II. Öregfiú Focibajnokság a csíkmenasági műgyepes labdarúgópályán. A helyi csapat mellett meghívásunknak eleget tettek Dusnok testvértelepülésünk, továbbá Mórahalom, Csíkszentmárton, Csíkmenaság és Zsögöd csapatai is.

A 35 évnél idősebb sportolókból álló csapatok két csoportban mérték össze tudásukat, ahonnan a legjobban teljesítő két-két csapat jutott az elődöntőbe: Zsögöd és Menaság, illetve Mórahalom és Csíkszentgyörgy. A döntőt végül a hazai csapat a zsögödi alakulattal játszotta le, a rendes játékidő végén döntetlen volt az állás, emiatt hetesrúgásokkal döntötték el a végeredményt. A dobogó képzeletbeli felső fokára így Zsögöd csapata állhatott, az ezüstérmet Csíkszentgyörgy vihette haza, a harmadik helyen pedig Mórahalom csapata végzett.

A helyezésekért járó elismerések mellett három különdíjat is kiosztottak a bajnokság végén.

A gólkirály címet Török Gábor mórahalmi játékos vehette át, a legidősebb játékosnak járó elismerést szintén a mórahalmi csapat tagja kapta meg, Révész Ferenc, aki 85 évesen állt a kapuban. A legjobb kapusnak a csíkszentgyörgyi csapatot erősítő Nádas György bizonyult, aki az elismerést átnyújtotta Révész Ferencnek, meglátása szerint ugyanis, az a játékos, aki még ennyi idősen is aktívan játszik, annak kijár a legjobbnak járó elismerés.

A szinte egész napon át tartó barátságos mérkőzések a fairplay jegyében zajlottak, a játékosok figyeltek csapattársaikra és az ellenfél játékosaira is. Az érdeklődők talán emiatt is szinte minden csapatnak drukkoltak, a támadóknak és ellentámadóknak is egyazon meccsen belül. A játékidők komolyabb sérülések nélkül lezajlottak. A díjkiosztó utáni közös estebédet jó hangulatban fogyasztották el a jelenlévők, ami után estig tartó beszélgetésbe elegyedtek a sportolók.