Skip to main content
Közérdekű
By 2025. június 30.No Comments

Támogatást kaptak a helyi civil szervezetek

Több mint 100 ezer lejt költhetnek saját programjaik megvalósítására a helyi civil szervezetek, míg a csíkszentgyörgyi egyház 80 ezer lejt nyert el a polgármesteri hivatal helyi pályázatai révén.

 

Csíkszentgyörgy község önkormányzata idén is elkötelezetten támogatja a helyi civil szervezetek közösségért végzett munkáját. A községi költségvetésből elkülönített pályázati alap révén idén hét szervezet kilenc projektje nyert támogatást, összesen 187 830 lej értékben.

A nyertes pályázók között találjuk az Úszó és Szabadidő Sport Egyesületet, a Csíkszentgyörgyi Fúvós­zenekart, a Székely Örökségünkért Egyesületet, a Kavalliera Sport Egyesületet, a Pergőbázis Egyesületet, a Fiság Sport Egyesületet, valamint a Csíkszentgyörgyi Római Katolikus Plébániát. A támogatásokat ifjúsági és sporttáborokra, szakmai továbbképzésekre, örökségvédelmi és kulturális programokra, illetve versenyeken való részvételre fordítják.

Az értékelő bizottság szerint az idei pályázatok formailag és tartalmilag is jelentős előrelépést mutattak

az elmúlt évekhez képest. Ez jól mutatja, hogy a pályázás folyamata tanulható, és sokszor nem kell hozzá más, mint egy jó ötlet, egy csipetnyi lelkesedés, és nem kevés kitartás.

A civil szervezetek szerepe felbecsülhetetlen egy közösség életében: ők azok, akik életet, lendületet és tartalmat visznek a hétköznapokba. Legyen szó hagyományőrzésről, sportéletről, ifjúsági programokról vagy épp vallási eseményekről, ezek a kezdeményezések hidat képeznek generációk között, erősítik az összetartozás érzését, és hozzájárulnak közös értékeink megőrzéséhez. Éppen ezért nagy jelentőséggel bír, hogy az önkormányzat – sok más településsel ellentétben – évről évre forrásokat különít el ezek támogatására.

Gratulálunk a nyertes szervezeteknek, és sok sikert kívánunk a projektek megvalósításához! Várjuk a fényképes beszámolókat, hogy közösen örülhessünk az eredményeknek!

Kocsis Erika községmenedzser