Tanácsülést tart március 7-én 15 órától a csíkszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület a polgármesteri hivatal gyűléstermében. A tanácskozásra várnak minden érdeklődőt, amely során kilenc határozattervezetről szavaznak majd a tanácsosok.
A 14-es számú tervezettel a Hargita megye területén digitalizált hulladékszigetek létrehozására vonatkozó projekthez való csatlakozásról, és a szükséges területek kijelöléséről döntenek, a 15-ös számú tervezettel pedig az organigramma módosításáról. Szavaznak majd a 16-os tervezettel a tavalyi 33-as számú határozat hatályon kívülre helyezéséről, a 17-es határozattervezettel pedig utazási költségek elszámolásáról döntenek. Szavaznak ugyanakkor a tanácsosok az 1817/2000-es számú koncessziós szerződés felmondásához, és a Hargita megyei bírósághoz benyújtott kérelem elkészítéséhez szükséges jogi segítségnyújtás igénybevételére vonatkozó szerződésről is. A 19-es számú tervezettel a tavalyi leltár elfogadásáról szavaznak, a 20-as számú tervezettel pedig a község közvagyonát képező javak leltárának módosításáról és kiegészítéséről. A 21-es számú határozattervezettel pedig a Csíkbánkfalvi tűzoltószertárhoz a villamosenergia bekötéséről, az ahhoz szükséges mérő- és védőblokk beépítéséről döntenek.
A határozattervezetek teljes terjedelmükben ide kattintva érhetőek el.