Skip to main content
AktuálisKözérdekű
By 2023. szeptember 22.október 3rd, 2023No Comments

Testvértelepülési találkozó Mezőszentgyörgyön

Mezőszentgyörgyre látogatott községünk képviselete júliusban. Ennek okán bemutatjuk a testvértelepülési kapcsolat alakulását.

Csíkszentgyörgy és Mezőszentgyörgy testvértelepülési kapcsolata 1998-ban kezdődött, amikor községünk első polgármestere, Borsos György Harsányi László lepsényi képviselővel Erdélybe látogatott. Az előzetes tárgyalások sikeresen zárultak, a települési vezetők hamar megtalálták a közös hangot, így 1999. április 23-án a Mezőszentgyörgyön, a Szentgyörgyi Napok keretében került sor az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására. A dokumentumot Borsos György Mezőszentgyörgy polgármestere, György József Csíkszentgyörgy polgármestere, Berta József Mezőszentgyörgy alpolgármestere és Koronka Árpád Csíkszentgyörgy alpolgármestere írták alá.

Az együttműködés a 2019-es mezőszentgyörgyi önkormányzati választást követően került új alapokra.

Többszöri egyeztetést követően 2022-ben egy testvértelepülési pályázat keretében találkozott először a két település delegációja Lepsényben, majd 2022. augusztusában Mezőszentgyörgy látogatott el Csíkszentgyörgyre, ahol a II. Székely Góbé Találkozón a Mezőszentgyörgyi Amatőr Színjátszó Kör (MASZK) is bemutatkozott. Idén folytatódott a települések közötti kapcsolatépítés: Csíkszentgyörgy látogatott el Mezőszentgyörgyre, hogy részt vegyenek az I. Nemzetközi Igazgatásmentes Napon a Mezőszentgyörgyi Közös Önkormányzati Hivatal szervezésében.

A július 6-10. között lezajlott testvértelepülési találkozóra 29 fő érkezett Mezőszentgyörgyre Csíkszentgyörgyről. A találkozó célja a 25 évvel ezelőtt indított testvértelepülési kapcsolat megerősítése volt, amely célt a program során sikerült elérnünk.

Első este a közös vacsora után mindenki a szállásadójához ment, és kipihente a hosszú út fáradalmait. A pénteki nap az ismerkedés és a játék jegyében telt el. A közös hivatal minden kirendeltségéről eljöttek a kollégák és szórakoztató feladatok megoldásával erősítették a kapcsolatot egymás között. A gyerekek a délelőtt folyamán a könyvtárnál kézműveskedhettek. A délután során a csapatok bejárták a települést, megismerték a helyi nevezetességeket, és ügyességi feladatokban mérhették össze erejüket. Az érdeklődők megismerkedhettek még Orbán Gáborral is, akinek csodás természetfotóiból kiállítást is készítettünk a művelődési házban. A nap retro partival zárult.

A szombati és a vasárnapi napot a vendégeink a Balaton partján töltötték, csupán este találkoztunk: szombaton a Boldog Band muzsikált, vasárnap este pedig kertmozival kedveskedtünk a társaságnak. Hétfőn közös kirándulásra indultunk Veszprémbe, ahol a társaság nagyobb része az állatkertet választotta, a legbátrabbak pedig Veszprém belvárosát járták be a rekkenő hőségben. A közös ebéd után indultunk haza és készültünk a búcsúvacsorára. A vacsora előtt

a csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola és a mezőszentgyörgyi Eötvös Károly Általános Iskola testvériskolai megállapodást kötött,

hogy az oktatás terén is tartalmasabb együttműködés alakulhasson ki. Az estét a MASZK humoros előadása és közös beszélgetések zárták.

A két település lakói közötti kapcsolatok építése érdekében mind Csíkszentgyörgyön, mind Mezőszentgyörgyön helyi vendéglátók fogadták a vendégeket, így aktív kapcsolat alakulhatott ki a településeken élők között. A jövő évi első találkozó időpontját kitűztük: július elején látogatnak el a mezőszentgyörgyiek Csíkszentgyörgyre, és bízunk benne, hogy mi is vendégül láthatjuk Csíkszentgyörgyöt 2024-ben is. Köszönet illeti Réti Zsófiát, Csíkszentgyörgy község polgármesterét, valamint a Csíkszentgyörgyi Önkormányzat képviselő-testületét és minden dolgozóját, hogy ez a több évig szunnyadó kapcsolat új tartalommal éledhetett újjá.

Aki csatlakozni szeretne a testvértelepülésről érkező vendégek fogadó csoportjához, illetve az odalátogató csapathoz, az jelentkezhet a 0266-331 603-as telefonszámon.

Kiss Péter, Tóth Andrea
Mezőszentgyörgy