Focitorna, állatkiállítás, piac, szórakoztató és kulturális programok kicsiknek és nagyoknak, több ezer érdeklődő – röviden így is összefoglalhatnánk az idei falunapi programot.
Háromnapos faluünnepet tartottak április végén, amelyen több ezer érdeklődő vett részt. Pénteken a sport kapta a főszerepet, öregfiú focitornát tekinthettek meg a foci kedvelői, amelyen Aparhant, Mórahalom, Gyimesközéplok, Csíkszentmárton, Zsögödfürdő, Csíkmenaság és a házigazda Csíkszentgyörgy csapatai mérettetek meg. A jó hangulatú mérkőzések alatt nemcsak a focitudások összevetésére, hanem baráti beszélgetésekre is lehetőség nyílt. A döntő meccset az aparhanti és mórahalmi csapatok játszották, akik egy izgalmas végjáték révén egyenlő eredménnyel zártak. Így hetesrúgásokkal dőlt el a végeredmény, ahol az aparhantiaknak sikerült felülkerekedniük. Délután ifjúsági programokba kapcsolódhattak be az arra nyitottak a Gátkötők Ifjúsági Egyesület szervezésében. Többek között történelmi-kulturális körsétán lehetett részt venni, megismerve épített örökségünk java részét, később sörpong és csocsóbajnokságot tartottak, majd bulival zárult a nap.
Felelevenítve a valamikori hagyományokat, szombaton Szent György-napi állatkiállítás szerveztünk, ahol állataik legjavát mutathatták meg községünk gazdálkodói.
A lovas gazdák voltak a leginkább fogékonyak, mintegy 20 állatot tekinthettek meg az érdeklődők, emellett 11 szarvasmarha került bemutatásra, és hasonló számú pásztorkutyát is kiállítottak gazdáik. Emellett juhokat, sertést, borjúkat, nyulakat és szárnyasokat is láthattak azok, akik felkeresték az állatkiállítást. Közben a gyerekek kerti kalandban vettek részt, a felnőttek pedig sokféle kézműves portéka és helyi termék közül válogathattak a Fiságmenti Góbé Piacon.
Délután magbörzében lehetett különböző magokat vásárolni, majd szakmai előadást tartott Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője. Estére már csak a szórakoztató programok maradtak: a Vámszer Géza Művészeti Népiskola színpadi mozgás szakának bánkfalvi csoportja aerobik bemutatót tartott, őket a Bé-Pottyant Ménaságiak humoros előadása követte, majd Pittyes2es és Gyufa humorista trió szórakoztatta a zsúfolásig megtelt kultúrotthonban összegyűlteket. A felfokozott hangulatot az azt követő retró buliban vezethették le a táncoskedvűek.
Vasárnap a fúvószenekarok tagjai ébresztették a község lakóit az ünnepi szentmisére és az azt követő programokra hívogatva mindenkit. A szentmise után a kultúrotthon és udvara újra megtelt élettel, elsőként a csíkmenasági citerások mutatták meg tudásukat, majd a csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi néptánccsoportok ropták a színpadon. A 18 évesek köszöntése sem maradt ki a programból, amely által 35 megjelent nagykorúvá vált fiatalt köszöntött személyesen a községvezetés. Azt követően a vonós zenekar szórakoztatta a zenekedvelőket, majd táncházzal zárult a falunapi sokadalom. A hétvégén lehetőséget biztosítottunk a népszámlálás önkitöltéses szakaszában való segítségkérésre is, így egy-egy szünetben, aki szerette volna a népszámoláson is részt vehetett.